Napelemnél is fontos a teljesítmény

Már gyerekként meglehetősen hajlamos voltam mindenféle betegséget összeszedni, ahogy közösségbe kerültem – viszont ezek rendre nem merültek ki egy átlagos kis meghűlésben, hanem többször is fordultak annál komolyabbra; így idejekorán fontos lett az életemben az immunrendszerem erősítése. Az egészséges táplálkozás és általánosan az életvitel, például sport így hamar az életem részévé vált, de ez alól nem képeztek kivételt a szükséges vitaminok pótlásai sem. A megfelelőket mindig szedtem a szükséges intervallumban és mennyiségben, a legfontosabbnak mindig is a C, D és K vitaminokat tartottam, már csak azért is, mert irodai munkám jellegéből kifolyólag nem voltam éppen túl sokat a napon, márpedig a D-vitamin eredetileg a napfénnyel jól bevihető a szervezetbe.

Persze a napfény, napsütés nem csak közvetlen egészségünk miatt lenne meghatározó, hiszen rengeteg más dolog is múlik rajta az életünkben: a növények és állatok fejlődése, ez kihatással van alapjaiban véve az élelmiszerekre, azok mennyiségére és árára is. Ha már az áraknál tartunk: nemrégiben történt házkeresésem, illetve költözésem során fontos szempontnak tartottam, hogy vagy legyen energetikailag felújítva, vagy legyen alkalmas a napelemes rendszer felszereltetésére a későbbiekben, hiszen nagyon széles a felhasználási lehetőségek skálája és lássuk be, nem mindegy, hogy a házba fektetett pénzem megtérül-e – napelem esetén márpedig abszolút megtérülhet, hogyha megfelelően van kialakítva, összeállítva, és úgy általában jól vannak kiszámolva a szükséges dolgok.

Ha a napelemrendszert rosszul állítják össze, akkor vagy nem tud megfelelő mennyiségű elektromos áramot termelni, vagy túltermelés fog történni, logikusan gondolkodva egyik sem lehet cél, egyik sem ideális. Ahhoz, hogy milyen összetételű rendszert kell kiépíttetni, természetesen a szakember tudása az elsődleges, de azért érdemes vevői oldalról is tisztában lenni több tényezővel is, az egyik ilyen például a teljesítmény mértékegysége: mindennek az alapja a Watt, amelynek a nevét szerintem azért többnyire ismerni szokás. a Watt alapvetően a teljesítmény mutatója, viszont amennyiben elektromos áramról van szó, bekerül tényezőnek az áramerősség is, így ezt már kilowattban (kW) mérjük. A kilowattóra, azaz kWh pedig azt jelzi, hogy a fogyasztó egy óra leforgása alatt mennyi kW-ot vett fel.

Viszont a napelemek esetében van egy kis csavar, sok helyen a teljesítmény “kWp”-ben, azaz “kilowattpeakben” van megadva. Hogy mi is ez? A kWp egy kifejezetten napelemekre szabott, speciális mértékegység, amely az adott berendezéssel ideális körülmények között elérhető csúcsteljesítményét jelzi – ez viszont nem mérvadó minden esetben, hisz gondoljunk csak bele, a mi teljesítményünket is nagyon sokszor alakítják a külső tényezők, ez pedig a napelemekkel sincs másként.

Nem is kéne, hogy kérdés legyen, de természetesen számít az is, hogy milyen alapanyagokból készült az adott panel, hiszen minőségi termék kizárólag minőségi anyagokból lehet – ellenben általában nem ezek adják a legolcsóbb megoldásokat. Ezen kívül ott van rengeteg külső környezeti, időjárási tényező: megfelelő helyre van- e felszerelve a napelem, megfelelő- e a napfény beesési szöge – ami persze napszaktól függően változik is? Nem befolyásolható, de fontos tényező az időjárás, azaz a páratartalom és felhősség mértéke, elvégre nem mindegy, hogy min kell áthatolnia a napsugárzásnak, hogy elérje a paneleket – ebbe a kategóriába tartoznak még a különféle szennyeződések is, bár ez talán egy kevésbé kézenfekvő tényező.

Én a teljesítmény mértékegységek, illetve a fontos tényezők ismeretében a https://napelemrendszer.info/-n keresztül készíttettem el a saját napelemrendszeremet a későbbiekben, akikkel szerencsére maximálisan elégedett voltam és bátran ajánlom is őket mindenkinek!